Nomádia Visszavadító Táborok 2013-ban!

Kedves Nomád jelöltek!

 

Időben gondolván a 2013-as évre, közzétesszük a „Nomádia Visszavadító Tábor” időpontjait:

–          június 23-30

–          június 30-július 07.

–          július 14-21

–          július 21-28

–          augusztus 04-11

–          augusztus 11-18

 

A táborok vasárnap délutántól, a következő vasárnap délelőttig tartanak. A programok a már jól vizsgázott sűrűséggel fogják váltani egymást, de lesz köztük sok új foglalkozás is!

Minimum 17 főtől, 20 főig bezárólag indulnak a turnusok, de nem titok, hogy van olyan hét, ami 50%-os előjelentkezésen túl van már most.

Az előjelentkezés nem kötelez, de helyet biztosít mindenkinek a számára legkedvezőbb időpontra, amit a későbbiekben kedve és körülményei szerint módosíthat, vagy fixálhat.

Tavasztól osztálykirándulások, csoportok fogadására is lesz lehetőség, ahol 20 főt a jurtákban, és 12 főt a Malom épületében tudunk elszállásolni, illetve igény esetén programokat is tudunk biztosítani az alkalomhoz.

Rövidesen elkészül a „Nulladik Tábor” mozgóképes anyaga, amit közszemlére teszünk majd, és az érdeklődők akár DVD-n is hazavihetik.

Üdvözlettel: a Nomádia Csapat

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.